Kámzsás kúpcsőrű Ázsiából
Míg papagájtenyésztőink „rendelkezésére” számtalan szebbnél-szebb, változatos szín összeállítású papagájfaj áll, beleértve a paradió feltörésére is képes aráktól a magokat fogyasztók zömén át egészen az ecsetnyelvű, színpompás lórifélékig, és az egzótások is több tucatnyi szövőpintyféle közül válogathatnak kedvükre, addig a valódi pintyféléket tartók-, és tenyésztők szerény táborát csupán néhány „kúpos csőrű” igyekszik ellátni tenyészanyaggal. Vannak közismert fajok is közöttük, gondolok itt a kapucinus-, és magellán csízre, mozambik-, és szürke csicsörkére, de ide sorolható a mexikói pirók is. A ma már több mint 400 színvariánst felsorakoztató színkanári, a seregnyi alakkanári, és az egyedülálló énekű, Harz hegységben kitenyésztett nemes vagy más néven roller kanári csupán hab a képzeletbeli tortán. Fájó dolog, hogy az Európai Unió többi tagországában szabadon (persze engedéllyel, szigorúan ellenőrzött körülmények között) tenyészthető európai magevő fajok kis hazánkban egyelőre csak, mint vágyálom szerepelhetnek a fanatikus tenyésztők palettáján.
Írásomban most mégis egy olyan igazi pintyfélét szeretnék bemutatni, melyet országunk jelenlegi határain belül csupán kevesen ismernek igazán, és még kevesebbre tehető azoknak a száma, akik tartják, netán tenyész eredményekkel is büszkélkedhetnek. Viszont, ha külhoni börzéken, kiállításokon járunk, néhány példányukkal majd mindig találkozhatunk, mi több, már színmutációja is létezik.
Ő pedig nem más, mint a
Feketefejű zöldike, Tibeti zöldike
(Carduelis ambigua)
Két alfaja ismert:
Carduelis ambigua ambigua
Carduelis ambigua taylori
Meghatározása:
Alapvetően sötétzöld kelet-Ázsiai zöldike faj.
Testhossza 12,5 – 14 cm (5 – 5,5 inch). Szárnyhossza (hím) 81 mm, csüdje 11 mm, csőre szintúgy 11 mm.
A hímek feje fekete, vagy feketésbarna (kivéve az áll és a torok), a hátoldal matt olajzöld, beleértve a szárny fedőtollait is. Az evezőtollak (szárnytollak) feketék, széles élénksárga szárnyszalaggal, ami elsősorban a tollak (első-, másodrendű kézevezők) külső zászlóján van jelen. Sokan tükörnek is nevezik ezt a területet, mely nagyon jellemző a különböző Carduelis fajokra. A tojók a hímekhez hasonlóak, de fejük mintázata már nem tiszta fekete, hanem szürkébe mutató barnás-fekete. A hátoldal és a dolmány tompa barnás olajzöld színű.
Összetéveszthető fajok:
A feketefejű zöldikén kívül még 3 ázsiai zöldikefaj említhető meg, melyek terepen, rossz fényviszonyok közepette nem minden esetben, vagy csak alig különböztethetők meg tőle. Nézzük meg az alapvető különbségeket.
A feketefejű zöldikéhez a leginkább hasonló zöldikefaj a Vietnami zöldike (Carduelis monguilloti), mi több a feketefejű jelző sokkal inkább erre a fajra illenék. A fej színe mindkét nemnél nagyon sötét fekete, már-már kormos, a tojóknál egy kicsivel halványabb kiadásban, hátuk, és dolmányuk is inkább olajzölddel átitatott feketésbarna, szemben a feketefejű olajzöld hátával. Hasuk, mellük sárgább, különösen igaz ez a hím példányokra. A torok is sárga. A nagy tollak, vagyis az első-, és másodrendű evezőtollak sötétbarnák, még inkább feketék, azokon szürkés szegés nem látszik.
A Himalayai zöldike (Cardueis spinoides) a másik sötét fejjel bíró zöldike faj, igaz az ő fizimiskáját a fajra nagyon is jellemző sárga mintázat teszi egyedivé. Egész pontosan sárga szemöldöksávval büszkélkedhet, a szem körüli terület is sárga (hímek), szürkés sárga (tojók), a fej többi része, így a fejtető, a fülfedőtollak, illetve a kanárisok körében csak „achátszakáll”-nak nevezett bajuszsáv a hímeknél fekete, a tojóknál szürkésfekete. A torok és a mell sárga, a lágyék felé fokozatosan elhalványulva, bár a nőivarú egyedeknél ez piszkos sárga. A hímek előbb említett testterülete intenzív, élénk, az érett citroméval vetekedő színű. Szárnyukban a jellegzetes „Carduelis-tükör” az említett négy faj közül talán a legkifejezettebb, a másodrendű evezőtollak szegése szürkés.
Az utolsóként említett zöldike, a Keleti zöldike (Kínai zöldikeként is ismert), tudományos nevén Carduelis sinica, mind közül a legtestesebb. Színében domináns a barna és a szürke. Háta, dolmánya meleg barna, evezőtollai feketés-barnák, a másodrendűek szürkés szegéllyel díszítettek, míg az elsőrendűeket fehéres szegély teszi impozánssá. A fej teteje, és a tarkó, valamint a nyak hátulsó része grafitszürke, a fülfedőtollak, az áll, és a torok halványszürkével futtatott sárgás színt mutatnak. A tojó sinica egy árnyalattal mattabb, fakóbb, mit a hím.
Összességében valamennyi fentebb említett, Ázsiát „benépesítő” zöldike csőre és lába jellegzetesen zöldikés, azaz hússzínű.
A fiatal példányok fakóbbak szüleiknél, testszínükben a zöld, a szürke, és a fekete helyett a barnás, sárgás mintázat válik uralkodóvá, hosszanti szürkésbarna, némelyeknél barnás, barnás-fekete csíkozottsággal. Legerősebb csőrrel a keleti zöldike bír, a sárga szárnytükör pedig a még nem ivarérett (immatur) feketefejű zöldikéknél a legszembetűnőbb, markánsabban mutatkozik, mint a Himalayai fiataloknál.
Leírása:
Az ivari kétalakúság (dimorfizmus) ha nem is kifejező, de jól megfigyelhető.
Öreg hím:
Homlokától a fejtetőig, a tarkó és az arc fekete vagy mély zöldes-fekete (néhány madáron elmosódott halvány olívzöld szemöldöksáv húzódik a szem fölött). A nyak hátulsó része, a dolmány, és a hát, valamint a váll tompa olívzöld, a farkcsík felé lefelé haladva ez a szín halványzöldre vált, a farkcsík olajzöld, a felső farok fedőtollak szürkések. A farok tollak feketék, hegyes végűek, némileg villásnak tűnnek, vagyis középső kormánytollak rövidebbek. A két középső farok toll külső szegélye szürke színű, a külsők széles sárga szegéllyel díszítettek, minden egyes kormánytoll oldalán jellegzetes panelt képezve ezáltal (még szembetűnőbb ez a repülő madáron).
A középfedők hasonlatosak a válltollakhoz, vagy fakó sárgászölddel futtatott fehérek, a nagyfedők feketék vagy feketések, világoszöld végűek, kifelé haladva olajzöldekké válnak. A fiókszárny fekete, halványsárga szegélyű, a kézfedőtollak feketék, a kézevezőkön és a külső másodrendű evezőkön (karevezők) világossárga szárnycsík díszlik. A külső karevezők és a belső kézevezők szürke végűek, a vállevezők feketék, széles szürke szegéllyel.
Az alsótest szinte teljes egészében zöld vagy olívzöld, a torok halványabb zöld és sárga foltokkal tarkázott, az alsó farok fedők egyöntetű halvány sárgák, a has, a lágyék, valamint a combok halvány sárgás-barnák, vagy fehérbe játszóak. Csőre más zöldike fajokhoz hasonlóan halvány hús-, vagy szaruszínű. Lábai és az ujjak halvány barnásak, vagy rózsaszínnel átitatott barnásak (hússzínűek).
Öreg tojó:
Nagyon hasonlít az öreg hímre, de arca és nyakának oldala feketés-olívzöld, a fej sötétje halványabb, a fejtető tollainak vége feketés csíkokkal mintázott (a sötét fej jellegzetes, de nem annyira, mint a hím esetében). A dolmány, a hát és a vállevezők fénytelen fakó zöldek vagy olívzöldek, barnás futtatással, a farkcsík zöldje halványabb, a felső farok fedőtollak szürkék vagy szürkések.
Szárnyai, mint a hímé, a harmadrendű evezők (vállevezők) széles halvány fehéres vagy szürkés végűek. A test alsó része teljes egészében matt olajzöld vagy világoszöld, az oldalak halvány barnássárga árnyalatúak. A has, a lágyék (kloákanyílás körüli tollak), valamint a comb fakó barnássárga, az alsó farok fedőtollak is hasonló módon sárga árnyalatúak.
Fiatal (juvenilis) madár:
A fiatal feketefejű zöldike általánosságban világosabb, mint szülei, inkább barnásabb, mint zöld vagy zöldesszürke, és sötéten csíkozott. A fejtető, a hát, a dolmány zöldes barnák, sötétbarnába hajlóan, a farkcsík és a felső farok fedőtollak halvány barnássárgák, sötétebb sráfokkal. A szárnyak fedőtollai barnás szegélyűek, végük meleg barna, az elsőrendű evezők alapja, és a külső másodrendűek nagy vonalakban világossárgák. A hasi oldal tompa mogyoró barnába hajló citromsárga, sötétbarna csíkozással az álltól egészen lefelé a hasig és a lágyékig, ezen fehéres, sárgásbarna alapszín a toroktól az alsó farok fedőtollakig fokozatosan halványodik el. A lágyék (kloáka körüli) tollak fehéresek. A combok és az alsó farok fedők csíkozás nélküliek.
Földrajzi változatok:
A feketefejű zöldike taylori alfajának hímje jóval kormosabb fejű, sokkal tompább olajzöld árnyalatú, szemben a törzsalak ambigua-val, a dolmány és a hát enyhén barna, a farkcsík zöld, vagy halványzöld, a tollak alapja sárga. Az alsótest sárga, az alsó farok fedőtollak hímek esetében halványzöldek, míg ezen tollak a tojóknál szürkébe hajló világos barnássárgák. A két alfaj tojó egyedei szabad természetben nem különböztethetőek meg egymástól.
Cserna Zoltán ifj.
Felhasznált és ajánlott irodalom:
Peter Clement, Alan Harris and John Davis:
FINCHES AND SPARROWS
Helm Identification Guides 1999.
A cikk a Díszmadár Magazin 2011. júniusi (2011/6) számának 24-25. oldalán is olvasható, színes képekkel gazdagítva.
Vietnam kúpcsőrű gyöngyszeme
Az előző számban bemutatott feketefejű zöldike (Carduelis ambigua) egy sokkal sötétebb, mélyebb színű fajtársának leírásával szeretném most megörvendeztetni a pintyfélék szerelmeseit, megcsillogtatva ezen zöldikefaj kevésbé ismert értékeit. Már csak azért is, mert a következőkben górcső alá vett kúpos csőrűt sokkal inkább illetné a feketefejű elnevezés. A sárga szín testén még sárgább, citromosabb, a szóban forgó fekete pedig sokkal inkább feketébb, kormosabb, s ez a mintázat összetéveszthetetlenül nyilvánul meg madarunk fejszínében, de igen jellegzetes a nagytollazatban (evező-, kormánytollak) is. Magyarországi viszonylatban még ritkább, mint a feketefejű rokona; szinte szégyellem bevallani, de egy általam is nagyon favorizált tenyésztőguru kivételével, nem tudok olyan személyről, aki ezt az első alkalommal 1926-ban, Hypacanthis monguilloti néven leírt fajt tartaná, vagy tenyésztené. Hazai díszmadár kiállításokon még sohasem „futottam össze” vele, de külföldi útjaim során se nagyon emlékszem a vele való személyes találkozásokra.
És akkor lássuk, kiről is van szó.
Vietnami zöldike
(Carduelis monguilloti)
Monotipikus, azaz nem rendelkezik alfajokkal.
Meghatározása:
Jellegzetes Dél-Vietnami zöldike, mely természetes élőhelyén nem valószínű, hogy összetéveszthető más „hasonszőrűvel”, mivel az egyetlen Carduelis faj a régióban.
Testhossza 14 cm (5 ½ inch), szárnyhossz 65-76 mm, csőr 10,5 mm, csüd 11 mm.
A fej színe mindkét nemnél nagyon sötét fekete, már-már kormos, a tojóknál egy kicsivel halványabb kiadásban, hátuk, és dolmányuk is inkább olajzölddel átitatott feketésbarna, szemben a feketefejű olajzöld hátával. Hasuk, mellük sárgább, különösen igaz ez a hím példányokra. A torok is sárga. A nagy tollak, vagyis az első-, és másodrendű evezőtollak sötétbarnák, még inkább feketék, azokon szürkés szegés nem látszik.
A hímek háta barnás-fekete, csekély sárga vagy olajzöld árnyalattal, fekete szárnytollaikban fényes sárga mintázat díszlik, „villogó” sárgás a farkcsík környéke, és a test alsó oldala is élénksárga. A tojók mattabb kinézetűek, fejük és arcuk feketéje szürkés-olajzöld árnyalatú, alsó oldaluk is tompább.
Leírása:
Az ivari dimorfizmus (ivari kétalakúság) szakértő szemek számára érzékelhető, mely inkább a tojó halványabb, mattabb kinézetében nyilvánul meg.
Öreg hím:
Homloka és tarkója, a kantár, pofa és a fül-fedőtollak fekete színűek. Vékony sávban egy halványsárga, ráeső fényben néha élénknek is tűnő gallér határolja el az egyértelműen fekete fejet a nagyon sötét háti oldaltól. Dolmánya, háta, valamint a vállfedőtollak feketék, leheletnyi barnás beütéssel, feketés-olíva alappal (mely egyöntetűen még feketébb a helyszínen), farkcsíkja és felső farok fedőtollak mély olaj-, vagy feketés-zöldek, fényes sárga központi területtel (ennek kiterjedése változó és nem mindig egyértelmű). A kormánytollak feketék, minden toll a tövi részen sárgát mutat, mely sárga szín mennyisége csökken a középső farktollak felé haladva. Kis-, és közép fedőtollak feketék, vagy feketés-olíva színűek, fényes sárga éllel, a nagy fedőtollak feketék, vékony olaj-, vagy fakó sárga hegyűek. A fiókszárny fekete, a legnagyobb tollak széle sárga, az elsődleges fedőtollak, de az evezőtollak is feketék, fényes vagy mély sárga alappal, mely körülbelül az említett elsőrendű evezőtollak hosszának feléig ér, a harmadrendű evezők egységes feketés-olajzöldek. Álla és a torka, valamint a nyak oldalsó területe sárga vagy mély sárga, a test alsóoldala szintúgy, de erősen átitatott olíva-, vagy feketés-olaj foltocskák, még inkább sráfok ékesítik a nyak középső részét, a mell oldalát és lágyékrészt. Ezen csíkozottság, vagy inkább „felhőzöttség” eloszlása egyenetlen. Csőre rózsaszínes-barna, a csőr felső kávája barna hegyben végződik. Lába rózsaszínes vagy halvány rózsaszín-barna.
Öreg tojó:
Homloka és arca, továbbá a fej hátulsó része, a pofa és a fül-fedőtollak matt fekete, vagy feketés-zöld színűek, a szem körül gyakran halványabbak. Tarkótájékán és a nyak oldalán halványsárga, olívzöld foltocskákkal tarkított gallért visel (kevésbé feltűnő mintázatú, mint az öreg hím esetében), mely szinte összeolvadni látszik a sötét olívzöld dolmánnyal. A hát és a vállfedőtollak tompa olajzöld mustrázatúak, feketésbarna csíkokkal sűrűn telehintve. Farkcsíkja és a felső farok fedőtollak olajzölddel futtatott világossárgák. Farok-, vagy más néven kormánytollai barnás-feketék, a szélsők a tolltöveknél fakó sárga szegéllyel ékesítettek. Kis-, és közép fedőtollak, mint vállfedőtollak, de a középfedők hegye sárgával, halvány sárgával pöttyözött, a nagy fedőtollak feketés-barnák. Fiókszárnya feketés-barna, finom tompa sárga élű, a nagytollak feketék, vagy feketés-barnák. Az első-, és másodrendű evezőtollak fényes, sárga bázisúak (összességében mégis sápadtabbak, és nem olyan kifejezettek, mint azt az öreg hímnél tapasztalhatjuk), a harmadrendűek feketések. A test alsó oldala fénytelen sárga, ugyanígy az áll és torok is, mely színezet egyre halványul a has és az alsó farok-fedőtollak felé közeledve, melle, és az oldala és a has oldalán a vagy sötét olíva csíkokkal felhőzött, de ezen vonalkák szürkésebbek a híménél. Lágyéktollai (a kloáka körüli tollak) piszkosfehérek. Csőre és lábai, akárcsak a kifejlett hímnek, rózsaszínes-barnák, azaz hússzínűek.
Fiatal (juvenilis) madár:
Nagyon hasonló az adult. tojóhoz, de feje, homloka és arca nem fekete, a test alsó oldala halványsárga, az egész madárka összességében világos szürkésbarna, sötétebb barnás vonalkákkal telespriccelve.
Cserna Zoltán ifj.
Felhasznált és ajánlott irodalom:
Peter Clement, Alan Harris, and John Davis
FINCHES AND SPARROWS
Helm Identification Guides 1999.
A cikk a Díszmadár Magazin 2011. júliusi (2011/7) számában is elérhető, a Lap 8-9. oldalán, természetesen színes fotókkal illusztrálva.